Kép forrása: kore.hu
KORIP® Avagy Hogyan Lesz Egy Amigurumi Figurából Jóbarát,
És Mi Az Amit Fontos Tudni Róla?!
A Koraszülöttekért Országos Egyesületet (KORE) azért jött létre, hogy támogassa az olyan szülőket és családokat, ahová a gólya korábban és váratlanul toppant be.
„A koraszülötteket nevelő szülők támogatása számos módon megvalósul már Egyesületünknél. Eleinte „csak” egy támogató közösség voltunk, mára már kiadványokkal is segítünk, ott vagyunk a koraszülött osztályokon…sőt, a koraszüléskor felmerülő anyagi problémákat is ismerjük. Ezért igyekszünk segíteni ruhagyűjtéssel, ezért hoztuk létre a Korecsomag-ot is.”
„Mi az a KOREcsomag®?
A KOREcsomag®azért jött létre, hogy a szokásosnál kisebb méretű újszülött ruhák kölcsönzésével segíthessük a koraszülött vagy kis súllyal született babákat nevelő családokat a kezdetekben. A csomagokat házhoz szállíttatjuk, a családnak az igénylésen kívül semmilyen teendője nincsen.”
„Önkénteseink mindig örömmel segítenek! Sok száz, sok ezer koraszülött babát kísérhettünk már végig az első időszakon, örömökkel és bánatokkal tarkított utakat láttunk.
Mi már rutinosan tudjuk, melyik lépést melyik követi, hogyan tudunk hatékonyan a család mögött állni. Mire van a legnagyobb szükség?...”
Honlapjukon beszámolókon kívül általános információkat találhatunk, tudnivalókat a koraszülöttekről, illetve az igényelhető támogatásokról.
Fejlesztési módszerek és lehetőségek is megtalálhatók, és a KORE rendszeresen szervez programokat is, melyek célja a figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, és a közös segítségnyújtás.
Fontos tevékenységük emellett a ruhagyűjtés is.
Ennek a területnek külön csoportot készítettek a Facebookon, ahol a támogatók információkat kaphatnak az adományozás lehetőségeiről.
https://www.facebook.com/koraszulottcom/
Horgolás-, és szabásminták is hozzáférhetőek azok számára, akik készíteni szeretnének ruhácskákat a korababáknak.
Ezen az oldalon gyakran szerveződik közös horgolás, ahol a parányi sapkák, apró ruhák között egy aranyos, színes sokkarú állatka mintája is megtalálható.
A kis tengerlakók is útra kelnek a koraszülött babákhoz a ruhákkal együtt, de vajon miért épp polip?
2013-ban Dániában egy csapat önkéntes kis polipokat kezdett el horgolni koraszülött babák számára.
Ugyanis az ottani kutatók felfedezték azt az összefüggést, hogy ha az inkubátorban a koraszülött babák magukhoz ölelhették a horgolt polipokat, akkor egyenletesebben vert a szívük, könnyebben lélegeztek, és a vérükben is emelkedett az oxigénszint. Ráadásul a polipot ölelgető babák közül kevesebbnek volt szüksége intubálásra is.
A kezdeményezés hamar pozitív visszhangot kapott, és a koraszülött osztályokon elkezdték alkalmazni a kis nyolckarúakat.
Egy kórház koraszülött részlegének főnővére így nyilatkozott az ötletről: “Amikor olvastuk, hogy milyen pozitív hatással van a polip a pici babák fejlődésére, lenyűgözött minket az eredmény, és úgy döntöttünk, hogy bevezetjük a saját koraszülött babáinknál is. Hihetetlen, hogy egy ilyen egyszerű dolog mennyire megnyugtatja a babákat és segít nekik, hogy jobban érezzék magukat.”
A polipok karjai az ölelést, a biztonságot szimbolizálják, és abban segítenek, hogy a csövek helyett azokat fogják, azokba kapaszkodjanak a kicsik.
A köldökzsinórt is „pótolja”, amelynek megragadása az anyaméh biztonságát eleveníti fel a koraszülött babákban, nyugtatólag hatva rájuk.
És nem utolsó sorban a kedves látvány a szülőkre is megnyugtatóan hat, ami azért fontos mert a babák már egészen piciként érzékelik szüleik hangulatát.
A világ számos országában elterjedt használatuk, Magyarországon 2015-ben a KORE a dán ötletgazdák áldásával kezdte el a minta adoptálását Varga Kati (Vatikati) segítségével.
Az általa leírt minta jóváhagyása után 2015 júliusban kerültek a hazai koraszülött osztályokra az első polipok.
Ezután szakemberekkel konzultálva az esetlegesen felmerülő problémákról (pl. tisztíthatóság, sterilizálás) további finomítások után végül kialakult az a standard, ami mindenben megfelel a feltételeknek.
A kis polipok a KORE színeiben ekkor kapták meg a Korip nevet.
A Koripok a koraszülött osztályokon még az inkubátorban válnak a babák első barátjává, és társuk marad a hazamenetelük után az otthonukban is.
Mivel kis barátját minden korababa megkapja ajándékba, az utánpótlásuk folyamatosan szükséges.
2021 januárjában pedig közzétettek egy hivatalos videót a mintáról és a helyes elkészítés menetéről.
A minta jogvédett, és a dán ötletgazdák tulajdona.
Kereskedelmi forgalomba NEM hozható, eladása szigorúan tilos.
A Korippal kapcsolatos bármilyen kezdeményezés, megjelenés, akció csak a KORE-val történő előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a videó alapján elkészített polipoknak minden esetben ellenőrzésen kell átmenniük, hogy a babákhoz kerülhessenek.
A koraszülöttruha gyűjtés csoport “Leadási lehetőségek” nevű fájljában találhattok térképes segítséget, hogy hova küldhetitek a leendő kis barátokat.
Leadási lehetőségek: https://koraszulott.com/fonaladomany/
Ha támogatnád a kezdeményezést – de nem szeretsz, nem tudsz horgolni - , az Egyesület szívesen fogad adományként minőségi pamut fonalat
Milyen fonalat küldj?
- Amigurumi horgolására alkalmas
- 100% pamut
- 125/50g
- 2-3-as horgolótűhöz
- mercerizált
- élénk színű gombolyag
Ilyen például az Alize Bahar, a Catania Originals, a Gombolyda Guru és a Phildar.
Leadási lehetőségek: https://koraszulott.com/fonaladomany/
Egy gombolyag fonalból egy Korip „születik”, aki társa lehet egy újabb PICi hősnek!
Az egyesület az országos igényeket folyamatosan nyomon követve szállítja őket a megfelelő kórházakba. Persze csak azután, hogy ellenőrizték azokat.
Ha további információra lenne szükséged az adományozással kapcsolatban, érdeklődj a megadott e-mail címek valamelyikén, vagy lépj be az alábbi csoportba, ahol ugyancsak felteheted kérdéseid:
További információért keresd fel az egyesületet az alábbi elérhetőségeken:
Webhely: http://www.koraszulott.com
Facebook oldal: https://www.facebook.com/koraszulottcom/
Ruhagyűjtés: https://www.facebook.com/groups/koraruhagyujtes/?ref=ts&fref=ts
2015-ben, amikor az egyesület alelnöke Damásdi Anna, dán engedéllyel Magyarországra hozta a KORIP-ot, nem gondolták, hogy ilyen sikere lesz!
- a KORIP első barátból, (az inkubátorban a koraszülött baba első barátja lesz, aki óvja, vigyázza álmát, és felépülését. ) az önkéntesség, és a közösségépítés jelképévé válik.
- Mára az ország számos megyéjében alakultak önkéntes körök, akik fáradhatatlanul készítik a kis polipokat a koraszülött gyermekek részére.
- Ezekben a körökben együtt horgol a kisunoka a nagymamával, vagy az IT szakember a pedagógussal.
- A KORIP és készítése, mint fejlesztőeszköz is színre lépett, hiszen gyógypedagógusok is használják a korai fejlesztésben, a fogás, és a szem-kéz koordináció javítására.
- Az önkénteseink 90%-a semmilyen módon sem kötődik a koraszülés témájához, mégis hosszú ideje támogatják egyesületünket, és azokat a családokat, akikhez eljutnak a kis KORIP-ok.
- Külön szívmelengető, ha egészen fiatal önkéntesekről kapunk hírt, a képen látható polipot a 11 éves Nati készítette a dévaványai általános iskola horgoló szakkörében.
- Ma, ha valaki egy horgolt polipot lát, önkéntelenül is a koraszülött babák jutnak az eszébe, fontos jelképpé vált, a babáké és azoké, akik készítik őket.
- A KORIP 10 jótékony hatásáról lejjebb olvashatsz.
A KORIP® 10 jótékony hatása
- Társként az első pillanattól a babával van és végig kíséri a kórházban töltött napokat.
- Bababarát alapanyagokból készül, így a picik biztonságát nem veszélyezteti.
- A csápok kialakítása a köldökzsinórra emlékeztet.
- Fogásával a baba megnyugszik, nem a fontos csöveket, szenzorokat ragadja meg.
- A szülőknek segít, hiszen nem egyedül „küzd” a gyermekük; színfolt a néha ijesztő intenzív környezetben.
- Több funkciót is elláthat már az inkubátorban (pl. támasztás)
- A fej kialakítása segít a későbbi fogzáskor.
- A szülők által megfogott, dédelgetett Korip a babához kerülve segíti a kötődés kialakítását.
- Egyedi, kézzel horgolt, szeretettel készült.
- Örök barát.